Gyerekkorom emlékei…

Érdekes, hogy mindezt csak az érti, aki hasonló közegben nőtt fel.

Ez az összefirkált darab a napokban került a kezembe.

Ez következett volna tűzgyújtáshoz, de valamiért nem volt szívem

bedobni a kályhába, ezért félre tettem, 

Bizonyára olvastam valamikor, hiszen kötelező volt (nekünk Erdélyben).

Most nem érzek késztetést rá, hogy beleolvassak, de azért nem gyújtok be vele…

Kezembe került néhány régi kép.

Életem első versenye.  Úgy 1975 körül.

Visszagondolva, túl sok közöm nem volt a döntéshez, hogy 

tornász legyek, óvodában kiválogattak, aki megfelelt, az első

osztályt sport osztályban kezdte. Pont.

Manapság sokat beszélünk túlterhelt gyerekekről!!!

Akkoriban napi 4 óra edzés volt!

Szombaton is!

Suli is volt szombaton.

Havonta úgy egy hétvége elment különböző versenyekre, de volt

hogy több.

A szünetekben napi két edzés.

És mindez NEM mehetett a tanulás rovására…

Így aludtunk a vonaton… Lehet, hogy éppen egy vasárnap este

tartunk valahonnan hazaélé, hétfő suli, elmaradt leckék

pótolása…

DE!

Hétfő délután él négytől fél nyolcig megint a teremben töltjük az időt.

A pozitív hozadéka az egésznek, hogy rengeteget utaztunk egész Romániában.

Meg kell keressem a szemüveget, és ha megtalálom, még mindig 

kérdés, emlékszem-e mindegyikünk nevére…

Ez a szokásos, éves, fekete tengeri három hetes “jutalom” tábor.

Azért idézőjel, mert itt is megvolt a napi két edzés, ami mindjárt az

első nap olyan jól “sikerült” a tengerparti homokban az indián ugrálás és 

társaival, hogy a combunkban levő izomláztól nem tudtunk lefele menni a lépcsőn.

Csak úgy, ha háttal a menetiránynak, fogva a korlátot, szépen lassan lépkedtünk 

lefele…

Mindez az évi országos versenyek után, amire ugye maximálisan elkészültünk,

jó kondiban voltunk…

Hiszen ezért is volt jutalom tábor…

Az első 6 fiú csapatnak, az első 6 lánycsapatnak.

Az egyik épületben mi fiuk, a másik épületben a lányok olyan nevekkel, mint

Teodora Ungureanu, vagy Nadia Comaneci.

Egy kupa, amiért sokat küzdöttünk. A képre kattintva

a résztvevők jól látszanak.

Egy másik edzőtábor Maroshévíz. Velünk szemben az úszó medence.

A téli edzőtábor, sítáborról már írtam egy másik bejegyzésben.

Levi, aki messze a legtöbbre vitte a csapatból.

Csak rá kell guglizni, ha érdekel.

A sok utazást, élményt, tapasztalatot másképp nem szerezhettem

volna meg. Megdolgoztam érte.

A következő kép forrása a vikipédia:

Az 1977-es földrengés.

Otthon is éreztük, rá néhány napra Bukarestbe utaztunk versenyre,

ott hasonló képeket láttunk élőben a busz ablakából, útban a tornaterem,

vagy a szálláshely felé…

Egy kép, amit azóta sem elejtettem el:

Hasonlóan leszakadt tömbház oldal, megyünk a busszal, és feltűnik,

így visszaemlékezve kb. a 4.-5. emelet magasságában egy szoba sarkából

csupán annyi padló maradt, amin a szekrény áll.

Ami akkor megfogott. hogy gyerekjátékok voltak a a tetején,

talán labda is?

Ebben már nem vagyok biztos, de azon tűnődtem akkor,

Hogy nem estek le a játékok a szekrény tetejéről?…

Nem akarom, hogy ez legyen a bejegyzés vége.

Eszembe jutott, egyszer egy versenyen Levi megkérdezte, tanán

Li Ninget?…(ebben sem vagyok már biztos), szóval egy kínai tornászt,

hogy miért olyan jó a kínai torna? Valójában úgy a férfi, mint a női torna.

Erre a srác visszakérdezett:

Mennyi Románia lakossága?

Levi: 22-23 millió.

A srác: Nálunk ennyi tornász van…